Az RBD 1992 telén alakult meg, a csoport, a B-közép akkori helyén, a déli kanyarban bontott zászlót. A törzshely az évek során változott, ám a 2000-től már az "E"-szektor lett az állandó helyünk.

Az alapító tagok célkitűzése nem lehetett más, mint az imádott csapatunk, a Videoton FC Fehérvár támogatása egy jól megszervezett szurkolói csoport által, valamint a szurkolás egységesebbé tétele a stadionon belül. Már akkor a Magyarországon is egyre inkább meghonosodó ultra stílust próbáltuk követni, az évek folyamán pedig egyértelművé vált, hogy a szemléletünk, a mentalitásunk, a habitusunk, révén Ultra csoportnak valhattuk magunkat, és valljuk napjainkban is.

Az alapító tagok tagsági kártyákat is bocsátottak ki, melyekből 500 darab el is fogyott. A szurkolás a B-közepes szintről elmozdult, hiszen az akkor divatos pénztárszalag, konfetti és petárda mellett egyre gyakrabban került bevetésre füstbomba és rudas zászló is, igaz eléggé esetleges alapon.

A festett és nem túl szép zászlókat, pedig felváltották az igényesebb varrott drapériák. Bár ezen a téren akkoriban még elég nagy volt az összevisszaság - csakúgy, mint majdnem mindenhol hazánkban -, hiszen szinte bárki kirakhatott valamit. Szervezetten utaztunk az idegenbeli meccsekre, valamint készültek új ajándéktárgyak is: sapkák, sálak egy oldalas, kötött piros-kék alapon sárga betűk. Egyszóval elindult egy fejlődés, melyet jelentősen megakasztott csapatunknak az 1993-94-es és az 1994-95-ös bajnoki szezonokban nyújtott gyenge teljesítménye. A létszám jelentősen visszaesett, az alapító tagok lelkesedése csökkent és ezzel együtt a szurkolás színvonala is romlott.

Az állóvizet az RBD keretein belül 1995 tavaszán megalakult Rosso Azzurró Fanatici mozgatta meg. Új nóták, füstbombák, görögtüzek használatában, az idegenbeli utazások szervezésében mutatkozott meg ekkor az előrelépés.

Koreográfiák terén az áttörést az 1996-97-es szezon hozta! A Videoton FC-Ferencvárosi TC találkozón készítettük el első igazi koreográfiánkat: egy négy részből összeálló nagy zászlón csapatunk címere volt látható, mindezt rudasok és konfetti egészítette ki. Talán kijelenthető, hogy ettől a mérkőzéstől számíthatjuk az RBD újkori történelmét.

1996 augusztusában, a nyitó fordulóban jelent meg először Magyarország első szurkoló csoportja, amely kizárólag lányokból áll: a Sóstói Hableányok a Hungária körúton bontott zászlót először. A szebbik nem képviselői 12-15 fővel vonulnak fel, és ugyanolyan aktív résztvevői a mérkőzéseknek, a látványok elkészítésének,mint az erősebb nem képviselői.

Ebben az időszakban igyekeztünk minél stabilabb tagjaivá válni a magyar szurkolói életnek,viszont egyértelműen hangsúlyossá vált a mediterrán - főként olasz - típusú szurkolás.

Több barátságot is kialakított a csoport: Az alapítók közül többen a békéscsabaiakkal voltak jóban, az utánuk következő generáció néhány képviselője pedig előbb a Loki-rajongókkal, majd a diósgyőriekkel is jó viszonyba került. Később ezekhez a jó kapcsolatokhoz csatlakoztak a kiskunhalasi szurkolók is.

Mindeközben a pályán folyamatosan gyengén szerepeltek az aktuális csapatok,3 osztályzót is meg kellett vívnunk az évek során,ám lelkesedésünk továbbra sem lankadt.

Az 1998-99-es évad több jelentős változást is hozott. Klubunk történetének legrosszabb szezonját produkálva kiestünk az élvonalból. De ne szaladjunk az események elébe! Az első jelentősebb esemény a második fordulóban történt, amikor is az RBD vezetősége, a Rosso-Azzurro Fanatici - a drapi elhagyása miatt - elhatározta a megszüntetését, vagyis a jövőben a Red-Blue Devils vezetői nem külön név alatt fognak tevékenykedni. Ezzel együtt az összes apró csoport beolvadt az RBD-be, vagy teljesen megszűnt, és tagjai a Devils kötelékébe kerültek. Ennek megfelelően az 1997-ben megalakult Ultras of Red-Blue City tagsága is az RBD részévé vált. A City tömörítette a fiatal, középiskolás szurkolókat, és nagy szerepe volt abban,hogy sok fiatal bevonásával megalapozta a Devils folyamatos utánpótlását.

Ebben az időszakban már olajozott gépezetként működött az Ultra "műhely", hisz számolatlanul gyártottuk a rudas- és két rudas zászlókat, szereztük be a füstöket és a görögtüzeket, valamint szerveztük az utazásainkat. Mindeközben a koreográfia-gyártás terén is a minél jobb minőség irányába mentünk el, ám mindez mégis kevés volt, hisz a szezon végén elbúcsúztunk az első osztálytól.

Ekkor történhetett volna meg az, hogy széthullunk és hagyjuk a francba az egészet, ám mi más utat választottunk. Már a nyár folyamán többen elkezdtek konditermekbe járni,és itt az edzések közepette nemcsak a testünk fejlődött, hanem érezhetővé vált az igazi összetartás is.

A másodosztályú szereplésünket hatalmas füstölések, tüzek és egy felejthetetlen látvány (a Matáv-Sopron ellen) tette emlékezetessé. No meg persze a nagy létszámú utazások, amelyek néhol a balhétól sem voltak mentesek, de mindezek a dolgok csak erőt adtak a csoport tagjainak,és szerencsére új embereket vontak be az Ultra-élet mindennapjaiba. Megéreztük a győzelem ízét, és másodosztályú bajnokcsapatként tértünk vissza az élvonalba.

Ahol ismételten helyett követeltünk magunknak a legjobb szurkolótáborok között, hisz koreográfiák készítésében és a magunkért való kiállásban is igyekeztünk a maximumot nyújtani. Bár ebben az időszakban a kiesés réme már nem fenyegetett minket, "cserébe" többször is a klub megszűnése is felmerült lehetőségként.

Bár voltak részsikerek - Magyar kupadöntő 2001 - de igazán kiugró eredményt nem sikerült elérnie a csapatnak. Vezetők,edzők és játékosok i csak jöttek-mentek,szerencselovagok lepték el a klubot,és 2004-ben elveszítette a klubunk a tradícionális nevét is.

Így a csoport (és a klub) történetének legeredményesebb szezonját a 2005-2006 - os évet,mint FC Fehérvár vívtuk meg,és szereztünk bronzérmet,valamint megnyertük a Magyar Kupát - mintegy 6000 fehérvári szurkoló támogatásával az Üllői úti stadionban.

Az ünneplés Székesfehérvár történelmi belvárosában felejthetetlen élmény marad mindannyiunk számára,hisz 40 görögtűzzel,golyókilövőkkel,és hangorkánnal köszöntöttük a győzteseket. Sajnos hamar jött a keserű ébredés,hisz újabb tulajdonosi válságnak lettünk a tanúi,és a csapat szétesett.

Csoportunk fennállásának 15. évfordulóján 120 görögtűz begyújtásával köszöntöttük magunkat,hisz rajtunk kívül,szinte senki nem volt a stadionban. Odáig fajult a helyzet,hogy a puszta léte is veszélybe került a klubnak, míg jött az új tulajdonos és egy olyan modell felépítésébe kezdett,amely ritkaságszámba megy Magyarországon. Persze ez az út buktatókkal van tele, ám a vezetés igyekszik szurkolóbarát lépéseket tenni,hogy újra sokan járjanak a Sóstói Stadionba a Videoton mérkőzéseire.

Igen, Videoton, hiszen hosszas tárgyalásokat folytattak a gyár vezetésével a tradícionális név visszaszerzéséért.
Eközben csoportunk is hagyományokat teremtett meg,hisz nyaranta a szezonok előtt megrendezzük az RBD - kupát,és immár nemzetközivé is alakítottuk rendezvényünket,hisz a zwickaui Red Kaos legénysége is bekapcsolódott a küzdelmekbe,így is szorosabbá fűzve a barátságot csoportjaink között.

Továbbra is életformának tekintjük az Ultrast,nem valami divathullámnak. Vannak akik együtt járnak edzőtermekbe,boxolni,közösen zenélnek, vagy éppen fociznak. Nemcsak a hétvégék szólnak a Vidiről és az RBD-ről, hanem a hétköznapok is.

2009 nyarán hosszú várakozás után megnyitottuk szurkolói klubunkat a Club 1941-et, ahol rendezvényekkel, szurkolói ankétokkal, közös meccsnézésekkel is összetartóbbá tudjuk kovácsolni a társaságunkat.

Célunk pedig nem lehet más, mint a legnemesebb Ultra-kelléktárat felhasználva, bajnoki címhez segítsük csapatunkat,szeretett klubunkat, a Videotont!